Home made életünk

Mihály napról cipó recepttel

Az esztendő kilencedik hónapját a csillagászok által „Mérleg”, míg eleinktől „Szent Mihály” havaként ismerjük. Ebben az időszakban a természet elkezd befelé fordulni, egyre hosszabbodnak az éjszakák is. A Nyári és a Téli Napforduló között állva tapinthatóvá válik a Fény és a Sötétség küzdelme. Az ember, akár Mihály arkangyal, szembeszáll az árnyakkal, teljes szívével a szellemi… Tovább »

Tradicionális Ír szódás kenyér / Traditional Irish Soda Bread

Kezdjünk most a képpel: Nézzétek hát nem csodaszép? Ráadásul isteni finom is és van még egy előnye, nagyon gyorsan kész van 🙂 Az egész úgy indult, hogy borsót szedtünk és Zizi kitalálta, hogy neki főzzek borsófőzeléket. Szépen elmentünk a boltba, bevásároltunk, majd a kasszánál jutott eszembe, hogy nem vettünk kenyeret :/ Nahát én már onnan… Tovább »

Mihálynapi kenyér és sárkányfarok :)

Mihály napi ünnepség volt az iskolában és mint minden évben az épp aktuális x. osztály szülői köre készíti a kenyérkéket a többi osztály számára ajándékba. A sor az éven ránk jutott ez lett az apropója eme “remekmű” elkészültének. Állítólag finom volt, én nem kóstoltam, de az sem fog sokat váratni magára hisz hétvégén elkészítem magunknak… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!