Home made életünk

Kinek is való a CSOK?

Rengetegen kérdezik tőlem, hogy ha már van 3 gyerekem, miért is nem veszem igénybe a CSOK-ot. Hát ez a levél amit az egyik olvasómtól kaptam szuperül leírja.. illusztráció   “Íme az igazság a CSOK-ról. Az igazság a dübörgő magyar gazdaságról, a jól élő, háromszázezer felett kereső magyar átlagemberről. Betelt a pohár! Olyan düh van bennem,… Tovább »

Viszlát Morning Show :)

Most vérzik a szívem, a műsor és a fiúk miatt. Be kell valljam végig könnyeztem az utolsó adást. Most egy időszak lezárult. Előlegben el kell, hogy mondjam igazi törzsvendég típus vagyok. Évek óta ugyanazokra helyekre járunk, ugyanott vásárolunk, ugyanazokon a helyeken eszünk, és évek óta minden reggel suliba menet a Morning showt hallgatjuk. Négy éve… Tovább »

A Kerekerdő élményparkban jártunk

Méghozzá nem is akármikor, a Halloweeni cirkuszra mentünk el a gyerekekkel október 31.-én, ami szörnyű csalódással végződött, na de kezdjük az elején… Ez egy elátkozott nap volt… Az óra átállítás miatt hajnalban keltünk. Majd 2 órán keresztül készültünk, mert a lányokat ki kellett festeni, és milyenek a nők…csak a 666. fekete nadrág volt a megfelelő,… Tovább »

Hogy miért káros a megfelelési kényszer?

Had fejtsem ki nektek… Ülök az autóban és nagyon szégyenlem magam. Fél óra késéssel értem oda a kisfiamért a zongora órára…nem azért mert dugó volt, nem azért mert valami közbejött, hanem azért mert konkrétan kiesett egy félóra. Elbambultam…igen igen, ez biztos mással is megesett már, de én most el tudnék süllyedni szégyenemben, hogy hogy tehettem… Tovább »

Sulikezdés rossz anyák módjára

“Majd meg szakadunk  hogy jó anyák legyünk és ettől majd becsavarodunk..” Elvárják, hogy tökéletes háziasszonyok legyünk, a lakás legyen olyan mint egy magazin, egészséges és finom étel legyen az asztalon, fizetés a bankszámlán de legfőképpen, hogy tökéletes gyerekek tökéletes anyukája legyünk… Na jó jó, tudja az ember a nyári szünetben dugdosni a “szennyest” az emberek… Tovább »

10 dolog amit sose mondj egy katonafeleségnek ;)

Eljött egy újabb nap egy újabb téma: Mi bosszant fel téged…. A barátnőimmel beszélgetve, rájöttem, hogy sok dolog nem csak az én vérnyomásom emeli instant 220-ra hanem másokét is, így született ez a kis gyűjtemény, amit ér alkalmazni a körülöttetek élő katonafeleségek nembosszantására 😀 És akkor jöjjön a lista (a teljeség igénye nélkül): 1. Majd… Tovább »

Sulikezdés pánik 3-2-1

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de engem elért az augusztus és vele a sulikezdési pánik. Méregetem a gyerekre a ruhákat, pakolom az iskolatáskába a meglévő dolgokat, listázok, akciókat bújok, terveket eszelek ki, hogy most hogy is kellene….Eközben rátaláltam a Dollar Tre-re és összesírtam magam, hogy ha most Amerikában lennék mennyi klassz dolgot tudnék összevásárolni… Tovább »

Mossák az agyad

Nem szeretek politizálni, ebből adódóan, ha csak tehetem nem nézek híradót, nem olvasom az újságok hír rovatait, mert ahogy elkezdem nézni érzem ahogy megy fel a pumpa. Nem szeretem ha erőszakkal akarnak lenyomni valamit a torkomon, nem mondom, hogy egyetértek, vagy nem értek egyet vele, csak dühít.  Na de ha ezzel meg lehetne úszni…de nem,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!