illusztráció /https://www.pinterest.com/pin/378935756124605279//
Emlékszem a napra amikor bejött a kocsmába /nem tudom említettem e már, hogy kocsmában dolgozok/ vörösbort ivott mint mindig és a szokásos helyére ült. Mindenki tudta, hogy az az ő helye és mindenki szerette, tisztelte az öreget így ha ott volt már pattantak fel. Kérte a kártyát és már ment is a parti. Vitatkoztak, nevettek, majd egyszer megkérdezi az öreg:
-Mikor jön csöcsike? /a kolléganő, ő csak így nevezte :)/
-Hát papó péntekig én vagyok, majd a hétvégén lesz.
-Tudod lányom, elvinném az erdőbe gyöngyvirágot szedni 😉 Amíg ő lehajol én hátulról…
És már kacagott is azzal a huncut mosollyal, ami csak az övé volt.
-Na de papó – dorgáltam viccesen
-Hát tudod, a hadnagyot már lefokozták, nem tudja az már magát haptákba vágni, már csak tizedes 😀 Olyan az már mint a kötél, nem lehet tolni, csak húzni.
Itt felállt, és körző csípőmozdulatokkal illusztrálva:
-Amúgy is artista nő kell már nekem, az fejen áll, nekem meg már csak be kell lógatni … 😀
Ilyen volt az én drága papópákám, amíg tavaly végleg álomra nem szenderült. 80 felett is vevő mindig a hülyeségre, nagyon hiányzol nekünk :'(
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: