Itt az elején le kell szögeznem, hogy olyan álmom volt ami feltépett pár régi sebet amiről már azt hittem, hogy begyógyult így extra érzékeny állapotban vagyok így ezt a kis siránkozást nézzétek el nekem :*
Hol is kezdjem…talán ott, hogy érezted már magad egyedül egy emberekkel teli szobában? Ahol mindenki vidám, mindenki viccelődik, nevet, mindenkinek van másokkal közös sztorija, mindenki iszik kicsit, és te csak kívülről nézed ezt az egészet….te nem tartozol oda…
Te mikor ültél le utoljára kávézni egy baráttal? Vagy mentetek el közösen moziba? Vagy csináltál szabadidőt, hogy találkozhassatok? Vagy hívtad fel telefonon?
Igen ma online élünk, online barátkozunk, online kötünk szerelmet, és ezek a barátságok személytelenek, a másik csak egy villogó vonal akit bármikor lecserélhetünk, egy másik villogó vonalra, ha nem kapjuk meg tőle azt amire számítunk, talán az a másik pont annyira lesz türelmes és vár a lezárt ablakban hagyva, amíg nekem szükségem nem lesz rá akkor majd előkapom, használom és eldobom, mert mégis csak egy villogó vonalkáról van szó, nem egy érző velem szembeülő emberről…
Szép lassan elmagányosodunk és aki felébred ebből az agy mosott állapotból ott találja egy nagy “szobában” magát (facebook) tele emberekkel és rájön, hogy basszus én mennyire egyedül vagyok….
Mert az életben nem a LIKE-ok száma számít, nem is az, hogy ha szarul vagyok, odarak-e valaki egy szívecskét, hanem, hogy megkérdezi e, hogy mi a baj, hogy átölel e hogy nem lesz gond, vagy esetleg velem együtt szidja e azt a szemetet aki bántott….vagy esetleg, hogy ha végigmegyek az utcán visszaköszön e valaki, vagy láthatatlannak kell éreznem magam…
Tisztában vagyok azzal, hogy a magányomat magamnak köszönhetem,félre ne értsetek és nem volt ez ám mindig így…
Persze én is rengeteg “baráttal” kezdtem. Amíg be akartam illeszkedni és nem is ment rosszul volt sok divat barátom.
Jól ment anyuéknak ráadásul egy időben Diszkó is volt nálunk amolyan retró, mert ezeréve volt, na hát el se tudod képzelni, hogy mennyire népszerű voltam. Majd már nem csinálták tovább és elkoptak a barátok.
Majd jött a középsuli, és ott végre volt pár igazi barátom, aki nem érdekből volt mellettem, de a sulinak vége lett, és csak facebook barátságok lettek belőle, néha felköszöntjük egymást, de ennyi. Aztán lett autóm, jártam külföldön, pár tanfolyamon, lett kocsmám, tartottunk nagy grillezéseket , bográcspartyt, sütöttem mindenkinek szép tortákat meg miegymás és mindegyikkel lett pár barát akik a tevékenység abbahagyásával elvesztek. Majd továbbra is gyűltek szépen lassan az “érdek” barátok. Persze mindenki mást akar, és én senkit nem ítélek el érte, de beütött a krah depressziós lettem.
Már nem voltam jó hallgatóság, mert a gödröm aljából, nem tudtam olyan vigasztaló, biztató lenni mint rég. Nem akartam már senkinek megfelelni, nem nyaltam, nem tapadtam emberekre. Most én szorultam segítségre, biztatásra. Nem segítettem másokon. Nem akartam erőmön felül teljesíteni, és amúgy is kilógtam a boldog segítőkész vigyorgó szerepből ami addig jellemző volt rám, és először eltűnt az akiről azt hittem a legjobb barátom, majd eltűntek a barátnők, majd szép lassan mindenki aki addig megtalált ha valamire szüksége volt…
Igaz az, hogy ha meg akarod tudni, hogy kik az igaz barátaid, szülj gyereket, veszd el a vagyonod vagy légy depressziós…
Így te aki most ezt végigolvastad, lépj ki az online térből, vedd fel a telefonod, hívd fel a barátod, üljetek be valahova, beszélgessetek egy jót, ne várd meg, amíg egyedül maradsz 1105 “baráttal” körbevéve….
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: