Had fejtsem ki nektek…
Ülök az autóban és nagyon szégyenlem magam. Fél óra késéssel értem oda a kisfiamért a zongora órára…nem azért mert dugó volt, nem azért mert valami közbejött, hanem azért mert konkrétan kiesett egy félóra. Elbambultam…igen igen, ez biztos mással is megesett már, de én most el tudnék süllyedni szégyenemben, hogy hogy tehettem ezt a gyerekemmel, milyen anya az ilyen???
Na de kezdjük az elején, hogy miért is káros az, hogy megfelelési kényszerem van…
Hajnalban kelek, készítem a gyerekeket, rimánkodok, hogy öltözzenek…rimánkodok, hogy egyenek… hol a táska… ez az uzsi nem jó… rohanunk a suliba/oviba, vezetek 90km-ert, hogy jó iskolába járhassanak és mindent megadjak nekik. Onnan rohanok dolgozni, hogy ne kelljen azt mondanom, hogy nincs, erre most nem telik.Ha nem dolgozok, akkor takarítok, mosok, végzem azt amit kell a ház körül, varrok a sulis vásárra stb stb… Majd délben hagyok csapot papot rohanok az oviba a kicsiért, mert sír, nem akar ott aludni. Onnan rohanok ki a suliba, mert az SNI-s nagy fiamnak kell, hogy segítsek a háziban. Ha zongora van, onnan rohanok a zongorára, rimánkodok a másik két gyerekemnek, hogy csendben legyenek, hogy ne szóljanak meg, Majd elviszem őket sétálni, mert “még megnevelni sem tudtam őket” nézésből már tele a padlás. De 30 perc a zongora, oda vissza kell érni. aztán rohanunk meglátogatni a mamát, mert szomorú ha nem látja az unokáit és milyen gyerek lennék, ha nem tenném meg. Majd irány haza. Házi feladat, csinálj kaját, fürdess, készíts ruhát… kiborult a kakaó.. én ezt nem eszem meg… süss palacsintát……Rimánkodok hogy aludjunk már. És szar anyának érzem magam, mert elfogyott a cérna…
Viszem a háztartást, nevelem a gyerekeket, szerelek, tüzelek…hogy a férjem megtudja valósítani az álmát, védeni tudja a hazát. Megoldom anyósom problémáit, hogy jó meny legyek…Megoldom a barátaim problémáit, meghallgatom őket akkor is, ha nincs semmi erőm vigasztalni őket, hogy jó barát legyek. Rengeteget vállalok az iskolában, hogy megfeleljek, jó anya legyek. Senkinek nem mondok nemet, én vagyok az akire mindig lehet számítani…Aki mindig minden megcsinál, megold…
Majd este végre hulla fáradtan beesek az ágyba, de nem tudok aludni, mert annyi mindent nem csináltam meg még, annyi mindent lehetett volna jobban… Forgolódok órákat, majd felkelek egy este legalább hatszor és hajnalban csörög az óra…
És én ott állok leforrázva a zongorateremben és nem emlékszek, mikor szalad el mellettem az a fél óra….
És mi lett volna, ha pont vezetek, vagy a szervezetem megunván az apró jelzéseket (“Pihenj cseszd meg”) feladja??? Mit mondtam volna annál a bizonyos kapunál????
“Hogy én csak meg akartam mindenkinek felelni…”
Igazad van, és jó lenne, ha minél több emberhez eljutna, hogy nem kell feláldozni mindent a megfelelés oltárán!!! Én hiszek benne, hogy ha apránként is, de sikerülni fog.
Ez nagyon tetszett, és bizony, szerintem sokak problémáját fogalmaztad meg ezzel. Annak is örülök, hogy az utóbbi időben többen foglalkoznak ezzel a kérdéskörrel, hogy hogyan is lehetne jobban, illetve milyen területeken és milyen változásokra/változtatásokra lenne szükség. Igaz, ezek egy része (még) leginkább elérhetetlen álomnak tűnik, de minden változás így indult szerintem. Szóval ne adjuk fel. Egyéni és társadalmi szinten se, én amondó vagyok.