Waldorfos életünk: Mihály nap

Waldorfos anyuka vagyok olyan mint a többi anyuka, csak sokkal menőbb…

igaz neked is egy póló képe ugrott be 😉 Nekem az jut eszembe, de biztos van aki már sok mindent hallott és most szörnyülködik épp, hogy hova tettem az eszem, de azok csak városi legendák… Itt is mindenki az egységes érettségi szerint vizsgázik a végén, méghozzá nem is olyan rosszul (A sulink tavalyi átlaga: 4,2) csak egy sokkal klasszabb élményekkel teli úton jutnak a gyerekeink el odáig.

Nyitásképp itt van rögtön Szent Mihály. Már tegnap elindult a készülődés, mivel a mi gyerekeink a szervezők szorgosan sütöttük a cipócskákat a gyerekekkel.

Ma pedig megnézhettük az aranymadárt a gyerekeink előadásában.

A darab végeztével a jelenlévők megmérették magukat. Ez úgy zajlik, hogy van egy hatalmas mérlegünk, amiben a “gonosz” fekete kő van az egyik serpenyőben, majd a másik serpenyőbe kerülnek a gyerekek fehér kavicsai amit a jó cselekedetükért gyűjtöttek az ünnepet megelőző időszakban.

Az éven nagyon izgalmas volt a megmérettetés, a gimisek kezdték és haladtunk lefelé, de a másodikosoknál még a rossz állt nyerésre, végül az elsősöknél dőlt a mérleg a jó cselekedet oldalára, amit hatalmas üdvrivalgás fogadott 🙂

Ezután megterített asztalok várták, hogy kicsik és nagyon falatozzanak róluk, felvértezve magukat a bátorság próbára…. Ez még nagyon meseszerű és kalandos az első 3 osztályban, majd negyedikben már kicsit komolyodnak a gyerekek és változik a próba is.

Az én első bátorságpróba élményem: “A hétvégén bátorságpróbán voltam a fiam osztályával 🙂 14 cuki gyerkőc, két felnőtt és egy este az iskolában, majd napfelkelte a szikláról nézve, ez körvonalakban a negyedikes bátorságpróba. Hatalmas izgalommal vágtam bele, de életre szóló élményt kaptam. Sok nevetést, hatalmas kalandot, csupa cuki társaságot, hogy legyőzve az álmosságot és a félelmet a sötétben felmásztunk a hegyre és megnézzük, a napfelkeltét. Fényképeztem a szikla széléről, én aki egy hokedlin is szédül és este nem megy ki, mert a sötétben furcsa hangok vannak. Ültem a hegyoldalban, csodáltam a tájat és azt éreztem, hogy én is megcsináltam, legyőztem magam. Köszönöm, hogy ott lehettem veletek <3 Waldorfosnak lenni jó!”

A tizedikesek pedig egy hosszú éjszakai túra keretében fognak az este győzelmet aratni…

Mi maradtunk ma pakolászni a suliban és olyan jó volt látni az élményekkel visszatérő elsősöket, akik büszkén mutogatták a arany diójukat, Amit a bátorságukkal érdemeltek ki, mert kérem én ők nem féltek egy cseppet sem 🙂 És meséltek, csacsogtak és közben boldogan kacagtak. Mert a béke szigetén bátor és boldog gyerekek tanulnak, írni, olvasni, számolni és Sárkányokkal harcolni…..